Figder Judit vagyok,
Celldömölkön, Vas megyében születtem egy vendéglátós család harmadik, legkisebb lányaként. Több, mint 10 éve Ausztriában élek szeretett családommal, de szívemben balatoni lány maradok, hiszen a gyerekkorom legnagyobb részét Balatongyörökön, Keszthely és Hévíz közelségében tölthettem el. Életem során megannyi helyen volt már lakcímem, sok szép emléket őrzök többek között Veszprémből és Budapestről is.
Eredeti szakmámat tekintve angol nyelvtanár vagyok, de a sors úgy hozta, hogy több, mint 20 évet töltöttem el különféle irodai munkakörökben, Magyarországon és Ausztriában egyaránt. Munkámat mindig a legnagyobb alapossággal és lelkiismerettel végeztem, nagyon jó kapcsolatot ápolva az ügyfelekkel. Bármihez is kellett nyúlnom, számomra mindig is fontos volt, hogy a tevékenységemben a minőséget képviseljem. Dolgos éveket tudhatok magam mögött, rengeteg tapasztalattal, amelyek folyamatosan formálták az egyéniségemet.
2009-ben egy kérdésekkel teli, sok fájdalommal járó időszak és hosszas vívódás után jutottam el az első családállításra – számomra ez sorsfordító élmény volt. Mivel őszinte és nyitott szívvel érkeztem aznap, nekem már ennyi elég volt ahhoz, hogy gyökeres változásokat elő tudjak idézni az életemben. Az egész napos esemény végére azt éreztem, hogy „Ez az!”, ezzel a csodálatos módszerrel én is szeretnék egy napon majd foglalkozni.
Így vezetett el az utam néhány évvel később, 2014-ben Dr. Peter Orbanhoz, akitől két nagyon intenzív és mély év alatt sajátítottam el a családállítás csínját-bínját. Végtelenül hálás vagyok, hogy Petertől tanulhattam a lélek rezdüléseiről és az archetípusokról, amely gondolkodásforma mára már elválaszthatatlanul hozzám tartozik, és későbbi tanulmányaimban is fontos kiindulópontot jelentett.
2016-ban az utam aztán többször is Budapestre vitt, ahol Dr. Buda Lászlótól és kollégáitól bevezetést kaptam a szomatodráma alapjaiba. A testünkkel való kommunikáció a mai világban lényeges megközelítési mód. Ha meghalljuk és megértjük az üzeneteket, hihetetlen öngyógyító folyamatok tudnak beindulni. 2018-ban aztán sikerült elvégeznem az alapképzés folytatását, amelynek eredményeként szomatodráma egyéni konzulens lettem.
2016 őszén szembejött velem egy számomra addig új dolog, a megoldás-orientált coaching. Ezt a módszert Eisenstadtban ismertem meg úgy, hogy addig még sosem voltam coachee, vagyis kliens, csak egy erős belső kíváncsiságot éreztem a metódus iránt. Itt volt lehetőségem megtapasztalni, hogy radikális változásokhoz nem feltétlenül szükséges „mélyre ásni”, akár egy-egy gyakorlat és néhány kérdés is elég ahhoz, hogy átéljünk az életükre vonatkozó felismeréseket, meglássuk a dolgok másik oldalát vagy átértékeljünk addig berögzült gondolatokat.
A coaching egy egészen különleges formáját, az ún. art coachingot 2019 tavaszán sikerült elsajátítanom. Ezt a vonalat rendkívül szívesen alkalmazom a konzultációk során, hiszen a művészeti elemek egy olyan plusz tartalmat adnak a munkához, amellyel még tovább fokozható az AHA-élmények száma. Ha adott egy adag kíváncsiság és egy csipet bátorság, fantasztikus változások indulhatnak be!
Ausztriában elég szigorúan veszik a segítő foglalkozásokat, nem fogadhat senki úgy klienseket, amíg nem végez el egy államilag megszabott és elismert tanácsadói képzést. 2017-re már egyértelműen látszódott számomra, hogy ez lesz az én utam is, hiszen egyre több tudást halmoztam fel, amit szerettem volna arra fordítani, hogy másoknak is tudjak szakszerűen segíteni. Ezért belekezdtem egy nagyon tartalmas, 5 szemeszteren át tartó, rendkívül intenzív képzésbe, amely rengeteg téma megismerése mellett, sok pozitív változást idézett elő a magánéletemben is. Mivel a 2,5 év alatt minden követelménynek sikerült maximálisan megfelelnem, 2019 júniusában csoportom egyetlen magyar tagjaként boldogan vettem át a kitűnően minősített osztrák diplomámat, mint pszichológiai tanácsadó. Diplomamunkámat az Árnyékmunkáról írtam, ami egy izgalmas tanácsadói módszer – igazi szembenézés önmagunkkal.
Mivel a workshopjaimat is maximális profizmussal szerettem volna összeállítani és megtartani, ezért 2021-2022-ben Eisenstadtban diplomás felnőttoktató képesítést szereztem kitűntetéssel. Igazán élvezetes volt számomra az eredeti szakmámat (angol nyelvtanár) az elmúlt évek alatt megtanult és megtapasztalt rendszerelmélettel átitatott szemléletmóddal ötvözni. Ebben az időszakban aktívan foglalkoztam Csíkszenktmihályi Mihály FLOW elméletével, amely végül a diplomamunkám kiinduló témája is lett.
2019-ben régi vágyamat követve megismerkedtem a gastro coachinggal is. Mivel vendéglátós családból származom, már jó ideje foglalkoztatott az étkezés, az ételek és a lélek egymással való kapcsolata. Ezúttal sem csalódtam, mert az összefüggések remekül megjelennek ebben a vonatkozásban is.
2023 őszén hívást éreztem egy csodálatos eszköz iránt, így OH kártya konzulens lettem. Az asszociációs kártyák segítségével a kliensek fantasztikus belső utazáson vehetnek részt és közelíthetik meg a megoldást a problémájukra. Bárki megtapasztalhatja, hogy a saját tudatalattijában minden szükséges információ megtalálható és a rendelkezésére áll.
Amikor 2009-ben jelentkeztem az első családállításomra, még nem sejtettem, milyen hosszú utazás vette kezdetét számomra. Az elmúlt több, mint 10 évben a többféle szakmai tudáson túl megannyi önismereti élményt sikerült magamévá tennem, és szerencsésnek érzem magam, hogy ezeket megélhettem. Számomra a delphoi jósda bejáratánál szereplő sorok minden tudás esszenciája:

Számomra nagyon izgalmas, mikor a klienseim különböző technikák segítségével egy-egy adott helyzetet képesek más megvilágításba helyezni, ezáltal elősegítve életük és társas kapcsolataik javulását, képessé válnak jobban megismerni a kommunikációs folyamataikat, amin keresztül egymást és persze önmagukra is más szemmel tudjanak tekinteni.
Bízom benne, hogy a hozzám segítségért fordulók számára a szolgáltatói palettám elég színes és kreatív lehetőséget biztosít arra, hogy átmeneti elakadásaikban közösen megtaláljuk a számukra legoptimálisabb megoldásokat, lehetőségeket!
Kapcsolat
Bejelentkezés & helyszínegyeztetés

felhojatekok@gmail.com és Felhőjátékok Messenger
Telefon
+43 680 31 36 904 és Felhőjátékok Messenger
Konzultációs helyszínek
Állandó: Online
Alkalmanként: Bécsújhely (Ausztria), Keszthely, Sopron